|
Hát szevasztok kedves idelátogatók és te kedves Vera! Mint azt tudjátok, eltelt 1 nagyon hosszú év, tele élmény dús dolgokkal, rengeteg eseménnyel, szerelemmel, összeszövéssel, átbaszással, és barátsággal. Na most mindegyikről lesz szó. Már régóta magunk mögött tudjuk a Kassa utcai Általános Iskola falait, mégis sokakat visszahúz ide a szívük, mert vannak olyan dolgok, amiket az ember nem tud elfelejteni, avagy nem akar. Sokak veszítettek el olyan barátokat, akikkel minden nap tudtak dumcsizni arról, hogy mi történt veled, délután mit csinálsz, zúzunk, avagy nem, a személyes dolgokról, amit csak szűk baráti körben lehetett elmondani. Ezek a szavak nekem is hiányoznak. Én pl. a Szabó Zolit elvesztettem, mint a legjobb haveromat, és mégis nagyon hiányzik az a sok hülyeség, amit már rég halottam. Aki megmaradt nekem, azt az embert úgy hívják, hogy Ranyhóczki Ádám. Vele rendszeresen beszélek msn-en, vagy személyesen, és vele aztán el szoktunk beszélgetni a régmúlt eseményeiről. Köztük erről is.... Emlékszem, amikor nyolcadik év eleje fele, októbert írhattunk, amikor mi voltunk az ügyeletesek a suliban, az Ádámnak eszébe jutott az, hogy kinézünk közösen egy jó csajt nekem. Elsőre az ötlet nagyon hülyén hangzott. Pedig mégsem volt az. Amikor jött föl az épületben az összes diák, akkor elkezdtünk válogatni, amikor is két csajt szemeltünk ki. (Későbbiekben ez kiderül). Én mondtam az Ádámnak, hogy nem rossz az a két csaj, de most konkrétan nem akarok magamnak barátnőt, mert akkoriban nekem nem volt hozzá kedvem! Mint azt minden középiskoláról el lehet mondani, hogy ekkoriban tartottak előkészítőket. Minden kedden úgy jött ki az órarendemből, hogy mindig a haverjaimat kellett megvárni, mert nekik egy órával több volt, mint nekem. Ilyenkor lementünk az Ádámmal pingpongozni az udvarra, hogy eltöltsük az időt, míg a többiek végeznek. Pingpongozás közben az Ádám mondta nekem, hogy az egyik kiszemelt ott van a hátam mögött. Én azt mondtam neki, hogy jó persze, hanyagoljuk már, de amikor a pingpong labdát mellém, ellőtte nekem kellett utánamenni. És akkor, amikor felvettem a labdát, egyszerre csak ott volt. Attól a pillanattól kezdve folyamatosan rajta volt a szemem, az Ádám meg mondta, hogy gyere már játszani a kurva anyádat! De én nem mentem. Leültem a pingpongasztalra, és csak őt tudtam nézni. Ádám következő reakciója: Bazd meg!!! Ha nem játszol, akkor odamegyek ahhoz a csajhoz, és megmondom neki a frankót!! Na én egyből elkezdtem jáccani. De megmondtam neki, hogy nem hagyom ennyibe a dolgot, igenis, fogok még azzal a csajjal beszélni. Rá egy héttel később, hétfőt írt a naptár, pontosabban november 22.-ét. Akkor felkerestem annak a csajnak az egyik osztálytársát, sikerült is kifognom a suli legelvetemültebb osztályát. De a dolog az ment szépen magától, ugyanis akkoriban még foghatók voltak, és sikerült egy másnapi beszélgetést összehozni, aminek nagyon is örültem. November 23.-a. Az Ádám azon a napon megkérdezte tőlem, hogy mi a helyzet azzal a csajjal, mire én válaszoltam, hogy ma az ötödik óra után meglátod majd kint az udvaron. Ő erre azt mondta, hogy haggyámá a hülyeségeddel, nem is akarsz te vele beszélni!!! Egy picit vitáztunk, mint azt már akkoriban mindenki megszokhatta, de két jó barátot nem lehet soha szétszedni. Később kicsöngettek az 5. óráról, és az Ádám nagysietve lemenekült az udvarra, ahol is nekem kéne beszélgetni azzal a csajjal. Ők hátulról a technika termek felől jöttek i az utolsó órájukról, amikor is odajött hozzám az egyik osztálytársa. És elmondta a csajnak a nevét, amit előbb is elkérhettem volna, mindegy, és hogy ő is szívesen beszél velem. Mondtam OK! Fölmentek az épületbe én meg odamentem az Ádámhoz. Ő kérdezi: Na mivan? Erre a válasz: Móricz Veronika. Ádám néz rám, mintha hülye lennék, és ezt mondja: Neked valami bajod van??? Én pedig mondtam neki két szót: Szerelmes vagyok! Ezután elkezdtünk pingpongozni, kb. 3-4 perc telhetett el, és az Ádám szólt, hogy ott jön mögötted életed párja! Én magamban gyorsan átgondoltam mindent, de nem akartam hátra nézni, és folytattuk a pingpongozást. Egyszercsak azt veszem észre, hogy a semmiből mellém, beáll a Vera én pedig ránéztem, és azt mondta hogy, Szia! Na, tessék, itt kezdődött minden! Ádámot meg elküldtem őrködni, hogy ne zavarjon minket senki. Én meg mondtam a Verának, hogy menjünk az egyik pingpongasztalhoz, és ott beszéljünk. Életem legszebb 32 perce következett el, amiről sokat el tudnák mesélni, de ahhoz bibliai könyvet kéne írnom, szal csak röviden: Jól elbeszélgettünk, mint azt egy első randinál el is kell. Rengetegszer zavarba tudtam hozni őt, mert olyanokat kérdeztem, amitől csak mereven nézni tudott rám. De a tekintete az hihetetlen volt, te emberek komolyan mondom hogy ezzel a csajjal lehet a legjobban szemezni, most frankón!!! Na folytatólag: mondtam neki, hogy máskor is majd beszélgessünk, és ő beleegyezett. Utána mondtam neki, hogy sürgősen menjen be, mert agyonfagy itt a mínuszban! Ő bement, és egyszer visszafordult és mosolygott rám… Visszamentem az Ádámhoz, aki ekkora már nagyon unta az őrködést, mivelhogy csak a Vera két osztálytársa volt kint az udvaron. J. És újra elkezdtem vele jáccani és ő, eközben kérdezi, na mi a pálya a Veránál? Én mondtam neki, hogy majd meglátod, ha nagy leszel! Ezen nagyot röhögtünk, és utána töretesen bevallottam neki mindent, amit csak lehetett. Később láttuk hazamenni a Verát, az Ádám odafütyült neki, hogy észrevegyen minket, ő pedig rám nézett és integetett nekem. Ádám erre azt mondja, hogy úristen, mi lesz még ebből, járni fognak ezek, vagy mi? Én, erre azt mondta, hogy jó kérdés, majd utánajárok. Később megszereztem, a Vera tel. számát. Valamelyik este nekiestem a mobilomnak és vadul, elkezdtem mindenfélét írni neki. Persze, ő nem tudta hogy ki írogat neki, de amikor elmondta neki, hogy én vagyok, már ő is írt vissza szépen rendesen. Pár sms után rákérdeztem, hogy mi lenne, ha összejönnénk? Ő erre ezt válaszolta, hogy miért ne? Én már akkor tudtam, hogy ebből lesz valami. Hát lett is… Ha még valaki visszaemlékszik december 10.-ére, akkor ott sok dolgot el tudnék mondani, de azt inkább látni kellett volna. Hát így jártatok! Aznap jöttem vele össze, de akkor csak az Ádám tudott róla senki más, de mikor később észrevettek minket akkor végképp lebuktunk. Hát, Fortuna megint nagyot alakított, mert zt titokban tartani elég nehéz volt. Két hétig basztattak megállás nélkül, de csak karácsonyig. Mert utána már mondták, hogy nem mindegy az, hogy kinek milyen barátnője van? És utána minden lecsendesedett. És éltük a magunk életét. Sorolhatnám, hogy mik történhettek a következő napokban, hetekben, hónapokban, de én csak egy töredék részét fogom elmesélni. Ebből kiemelek pár érdekes dolgot. Még decemberben a Vera osztálytársai elneveztek „Mózesnek”, hogy miért, azt a mai napig nem tudom, akkoriban még viccesnek tűnt ez a név, de hamar nagyon, sőt, kurvára unalmas lett mindenkinek, szal nem volt nyerő a dolog. Még a mai napon is így hívnak, ha találkozok valamelyik beképzelt fasszal abból az osztályból (főleg a fiúkra értem). Valentin nap: február 14-én, (szombat) szembe jutott, hogy ma Valentin nap van. Basszameg, mondtam magamban, és felhívtam az Ádámot, hogy nincs-e kedve velem eljönni és nézni valamit a Verának. Ő mondta, hogy oksa. Elmentem vele az E-parkba (Europark) és körbenéztünk. Nekem sikerült is választanom meglepit, de az Ádámnak nem. Akkoriban zúgott bele a Vera osztálytársának a nővérébe. Érdekes egybeesés, mondtatom… Dúlt a love, de nem sokáig. Utolsó kk-t (gyengébbek kedvéért: Kölyök Klub) tartottunk március 23.án szerdán. KK után hazakísértem, mint az nagy szokásom volt, és elbeszélgettem vele arról , hogy nem szeretném abbahagyni ezt a kapcsolatot függetlenül attól, hogy az utolsó kk volt. De ő erre nem nagyon figyelt, csak azt mondta, hogy nagyon fáradt. Én mondtam neki, hogy megértem, de még egyszer rákérdeztem, hogy rendeben van? Ő meg mondta hogy igen. Puszival befejezetem a napot, de most lelövöm a poént, ugyanis ez volt az „utolsó csók”. Hogy miért, arra a tavaszi szünet után került sor. Március 30.-a reggel negyed nyolc. Szokás szerint, mint minden reggel odamentem neki köszönni, de azt mondta, hogy ne adjak neki puszit, hanem mondani akar nekem valamit, már akkor rosszra gondoltam, de hátha csak áprilisi tréfa, de nem. Ő erre azt mondta nekem szemrebbenés nélkül a szemembe: „Szeretném befejezni ezt a kapcsolatot!”. Akkor mintha nem is éltem volna, semmi nem jutott az eszembe, és semmire sem tudtam gondolni. Én csak annyit válaszoltam rá, hogy van rá indokod? Ő mondta, hogy igen. Eltávolodtunk egymástól, én meg odamentem az osztálytársaimhoz, mintha misem történt volna. Megyünk fel a termünkbe, és az Ádámnak, mondom, hogy nagy gáz van. Ő erre elkezdett poénkodni, de azzal megállítottam, hogy nagyon komoly a dolog. Erre ő elcsendesült, és ezt kérdezte: Mi történt?? Eközben jött a matek tanár, és beengedett a terembe. Mivelhogy az Ádám mellett ültem, elkezdtem neki regélni, hogy mi is történt valójában aznap reggel. Hát mi is, hogy szakított velem a Vera. Ádám: Mondd, te most csak át akarsz engemet baszni? De én erre csak azt feleltem: NEM. És elkezdtem sírni… Dolgozatosztás volt a dolgozatomat pedig akkor kaptam meg, amikor is sírtam. Akkor buktam le. És mindenki kérdezte, hogy mi a baj? Az Ádám mondta, hogy törődjön mindenki a maga dolgával. Most ne foglalkozzanak velem. Én abbahagytam a sírást, és az egyik osztálytársam odajött hozzám, és szépen megkérdezte, hogy mi is a baj. Én mondta neki, hogy volt barátnő, nincs barátnő. Hát az is majdnem elkezdett sírni, de azt mondta, hogy nem szabad ezt feladni, mert mindenre lehet megoldást találni! Én mondtam, hogy legyen úgy. De nem lett. Azon a napon csak 2 ember tudta, hogy mi is történt. De másnapra már az egész suli tudta. Március 31.: Dupla rajz óránk volt és a szomszédos teremben a Veráék voltak szintén dupla órával. Rajz órán, mit is csinálhattunk volna, megbeszéltünk ezt a Verás témát. Akkor még semmit sem tudtam mondani, hogy miért is szakított velem. Erre a többiek azt mondták: Valamelyik szünetben odamegy az össze nyolcadikos, és majd ők megkérdezik ennek a kérdésnek a válaszát. Mondtam nekik, jól van, de ne durván. Másnap, (péntek) megyek le az udvarra, még nincs lent senki sem, az Ádámmal leültem a hátsó padok egyikére. Jön le a Vera a lépcsőn, a tömeg meg egyszerre gyűlni kezdett. Hogy ott mi történt az engemet nem érdekelt, de nagyon szánalmas volt az biztos. Hogy ne verjék meg a Verát az egyetlen mentsége az volt, hogy becsöngettek. Ilyen és hasonló dolgok történtek. Később azért elkezdtem levelezni a Verával, mert ő azt akarta akkor, hogy barátok legyünk, de ez a többieknek végképp nem teccett. Majd aztán később ennek is vége lett ennek a levelezős dolognak azzal, hogy az Ádám mondta, hogy hadjam a picsába a Verát, mert ezt így nem lehet folytatni. Hát mondtam, legyen úgy. Nem volt nekem könnyű, de elbúcsúztam a levelezőben a Verától és odaadtam az egyik osztálytársának, hogy másnap adja neki oda. Ezzel lezárult a dolog, egy dőre. Annyira elszaladt az idő, hogy már lassan jött az évzáró, meg a ballagás. Erről is sokat lehetne mesélni, de csak annyit röviden, hogy a Veráék termén nem volt valami fényes átballagni. Először nem is akartam bemenni abba a terembe, de végül bementem, a többiek kedvéért. Az év lezárva, több száz jó span mínuszban, most már középiskola. A nyári szünetben rengeteget marhultam, meg beiskolázás, szal ostoba dolgok, de mégis újra eljött az oskola. Ez van. A Verával az óta csak kétszer találkoztam, és az is szeptember közepén volt. Az Erzsébet bál főpróbáján viszont amilyen szép volt, hát az eszem megállt. Mártit (Kerekes Dani asszonya) csinált róla képeket az én digit gépemmel. Érdekes lett volna, ha én fotózom a faterja előtt, szal inkább odaküldtem mást. Köszi Márti! Hát ennyit dióhéjban, de még lesz folytatása a dolognak, a véleményeket, és kérdéseket a Wendégkönyve várom! Millió puszi mindenkinek aki idelátogat!!!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
